Minden szinten felgyorsult világunkban természetes, hogy a munkahelyek is ezerrel pörögnek. Egyre divatosabb az open office, amelyben az egymás mellett viszonylag szorosan kialakított munkaállomások kevés teret engednek a pár percnyi kikapcsolódásra, de olykor a fókuszált munkában is akadályozhatnak minket. A csendes és zárt „silent boxok” pedig csupán ideig-óráig használhatók. Sokszor csak a nap végén vesszük észre, hogy feszültek vagyunk, már nincs türelmünk, elfáradtunk. Ennek egyik magyarázata lehet az egész nap minket érő zaj és információ sokasága, amely cunami-szerűen zúdul ránk. A munkahelyünkön sok zavaró tényező befolyásolhatja a teljesítményünket, mentális egészségünket. Bemutatjuk ezek közül az 5 legfontosabbat!
A zavaró tényezők top 5-ös listája
Kezdhetnénk azzal is az elmélkedést, hogy vajon mi a fontos számunkra egy munkahelyen? Lényeges, hogy az irodai környezetben koncentráltan tudjuk a munkánkat végezni, egyúttal legyen lehetőségünk arra is, hogy pár perces pihenőket tartsunk. Sok múlik az iroda jellegén, kialakításán, a kollégákon, de rajtunk magunkon is, hogy milyen produktivitással dolgozunk!

Ugyanis nincs is frusztrálóbb annál, mint amikor épp belelendülnénk a munkába, de megszólal a telefon, felugrik egy értesítés vagy megszólít egy kolléga. Ismerős ugye? A jó hír, hogy ebben egyáltalán nem vagyunk egyedül!! A modern munkahelyek tele vannak figyelemelterelő tényezőkkel, amelyek lassítják a munkát, csökkentik a produktivitást és növelik a stresszt.
1. Folyamatos értesítések és digitális zaj: óriási információáradat zúdul ránk nap mint nap és ezt – valljuk be őszintén – nehéz kiszűrni. Szelektáljunk az értesítések között és csak azokat állítsuk be, amelyek valóban fontosak.

2. Közösségi média függőség: szintén elvonja a figyelmünket és szó szerint beszippant. Ehhez tudatosan kerülni kell a social media pörgetését és az állandó chatelést. Ne ebben keressük a kikapcsolódást munka közben, inkább menjünk el egy rövid sétára a feladatok között.
3. A multitasking csapdája: sok feladat esetén szeretnénk minél előbb végezni és éppen ezért mindenbe belekapunk, párhuzamosan futnak a különféle projektek, amit egy idő után lehet, hogy nehéz lesz követni. Próbáljunk meg priorizálni és lehetőleg csak minimálisan belefolyni a multitaskingba.
4. Rendetlenség és fizikai környezet hatása a munkára, hatékonyságra: káosz az asztalon, a rendszer hiánya, papírok sokasága nem segít abban, hogy fókuszáltan haladjunk a munkánkban. Nem véletlenül kér a munkáltatók többsége „clean desk-et”. Ha rend van az asztalon, a munkakörnyezetünk és a teljesítményünk is jobb lesz. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindent válogatás nélkül söpörjünk a fiókba!
5. Csevegő kollégák: a körülöttünk viccelődő, beszélgető kollégák szintén zavaróan hathatnak ránk és a teljesítményünkre. Kérjük meg őket udvariasan, hogy vonuljanak arrébb vagy ugorjanak le egy kávéra, ahol nyugodtan kibeszélhetik magukat.

Ha áldozatul esünk a zavaró tényezőknek, akkor csökken a hatékonyságunk, amely az üzletmenetet is nagyban befolyásolhatja. Súlyosabb esetekben pedig kiégéshez is vezethet, ha nem vesszük tudomásul a figyelmeztető jeleket.
Tegyünk tudatosan a zavaró tényezők ellen!
Semmiképpen se keseredjünk el, ha azt érezzük, hogy a zavaró tényezők csapdájába kerültünk. Van megoldás! Mutatjuk, hogyan nyerhetjük vissza a fókuszt, hogyan csökkentsük a stresszt és támogassuk mentális egészségünket. Ehhez csupán némi tudatosságra és rendszerességre van szükség. Íme néhány praktikus tanács!
Időblokkok és „Ne zavarj” mód: az időblokkolás egy időmenedzsment technika, amelyben meghatározott időblokkokat szánsz különböző feladatokra vagy tevékenységekre. Hatékonyabb időgazdálkodást, fokozott koncentrációt tesz lehetővé.
Pomodoro technika: szintén egy időgazdálkodási, a munka dinamikáját fenntartó módszer. Ez egy ciklikusságra építő technika, amelynek során rövid sprintekben dolgozunk, ez pedig folyamatos produktivitásra ösztönöz. A tervezett rendszeres szünetek pedig segítik motivációnk fenntartását, megőrzik kreativitásunkat és támogatják energiánk hatékony felhasználását.

Digitális detox napok: tartsunk rendszeresen olyan napokat, amikor nem kütyüzünk és nem használjuk digitális eszközeinket. Remek alkalom lehet a természetjárás, kirándulás, kerti tevékenység vagy bármilyen olyan „analóg” tevékenység, amely kikapcsol.
Rendszeres mentális egészség támogatás: ezzel a munkáltatók sokat tehetnek a dolgozók egészségéért, ami tartalmazhat pszichológiai tanácsadást és coachingot is.
Május: a sokszínűség hónapja
A május az Európai Unióban hivatalosan a Sokszínűség Hónapja. Hazai szinten a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) és a Sokszínűségi Karta már évek óta izgalmas szakmai és közösségi programokkal hívja fel a figyelmet arra, mi mindenre van szükség ahhoz, hogy a munkahelyek valóban befogadóvá váljanak. Az idei évben a mentális egészség és annak munkahelyi vonatkozásai kerülnek fókuszba. Mert miközben egyre többen érzik az érzelmi terhelést, még mindig nehéz nyíltan beszélni erről a problémáról a munka világában.
A Jobsgarden minden évben csatlakozik a kezdeményezéshez, idén az EAP, azaz a munkavállalói támogató program témájával. Véleményünk szerint fontos, hogy ezek a szolgáltatások valós támogatást adjanak – vezetőknek és munkavállalóknak egyaránt.