students with teacher  in computer lab classrom

Jó self branding, kevés alázat

A szakmai alázatot és a kitartást hiányolják a leginkább a pályakezdőkből a HR-esek, miközben a fiatalok szerint éppen ezek a legfőbb értékeik – derül ki a Jobsgarden legfrissebb kutatásából, melyben közel 700 pályakezdő munkavállalói attitűdjét vizsgáltuk, majd az így kapott eredményeket állítottuk szembe a munkáltatói oldal elvárásaival. A kutatás eredményeit egy meetup keretében mutattuk be.

PÁLYAKEZDŐK ÁLMA LEHETNE, AZOK MÉGSEM ISMERIK AZ SSC-KET

Pályakezdők álma lehetne, azok mégsem ismerik az SSC-ket

A pályakezdők nem ismerik az SSC-k kínálta lehetőségeket, miközben azok szinte mindent megadnak a leendő Y és Z generációs munkavállalóknak, amire azok vágynak. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a jelenleg SSC-ben dolgozók további 5-10 évre biztosan maradnának a szektorban – derül ki a Jobsgarden saját iparági kutatásából.

Önvezető autót fejlesztenének legszívesebben mérnökeink

Önvezető autót fejlesztenének legszívesebben mérnökeink

Rendkívül ambíciózusak és szakmailag elkötelezettek a magyar mérnökök, többségük ugyanis az alapján választ munkahelyet, hogy hol tudják számára a nagyobb szakmai kihívásokat, és az izgalmasabb feladatokat ajánlani. Külföldre is sokan mennének, de csak határozott időre, a legnépszerűbb célország pedig Németország.

KAPCSOLAT

Cím: 1037 Budapest, Montevideo u. 16/B

E-mail cím: office@jobsgarden.hu

Telefonszám: +36-1-439-2940

Fax: +36-1-439-29-63

Viber / Whatsapp elérés: 06-70-684-00-30

COPYRIGHT 2017 © JOBSGARDEN